2013. november 23., szombat

Mini csokitorta szeretettel

Végre sikerült időt szakítani egy újabb sütire, vagy hívjuk inkább mini tortának. Az alkalom meglepetés szerűen egy szülinap. A torta egy barátomnak készült, akit mindenképpen szerettem volna meglepni valamivel. Már készítés közben alig vártam, hogy másnap lássam a meglepett boldog arcot :) Azt hiszem legtöbbször ez motivál valami szépet alkotni.
Valójában először teljesen más tortát képzeltem el, de aztán a neon fény miatt és mert nem figyeltem, rossz csokit vettem le a polcról a boltban, de mint tudjuk, vagyis ahogy én hiszem és ahogy Tánti is mondta: véletlenek nincsenek...
Azt már korábban kitaláltam, hogy egy mini tortácskát fogok készíteni, de nem állt össze bennem teljesen hogy milyet. Egyszer csak azonban jött az ihlet, és arra gondoltam legyen a tortában fehér csoki váltakozva étcsokival. Sajnos (vagy szerencsére igazából nem is tudom mos melyik igaz) azonban az élet nem mindig úgy alakul, ahogyan az ember eltervezi. Csak otthon vettem észre, hogy nem fehér csokit vettem hanem Straciatellásat, - aki nem tudná, ilyen csoki is létezik. :) - Hála az égnek nem estem kétségbe, (a konyha azon helyek egyike közé tartozik ahol nem szoktam :) ) azért így is kétféle krémet készítettem, nem lett olyan kontrasztos színeiben, mint amilyet szerettem volna, de sikerült egy édes, és egy kicsit kesernyésebb íz világot teremteni. Mindkét krém alapja 100 ml tejszín, amit felforraltam, majd hozzáadtam 100g csokoládét. A sztracsis krémhez dobtam még három kocka étcsokit is, mert egy kicsit hígnak tűnt. Az elkészült krémek langyosra hűltek, aztán hűtőbe tettem őket. Mikor teljesen lehűltek kihabosítottam a krémeket.

 A torta alapja piskóta lett, amit két tojásból készítettem, megbolondítva egy kis kakaóval.

Felhasználtam:
2 db tojást
1,5 ek lisztet
0,5 ek kakaóport
2 ek kristály cukrot.
Ugyanúgy készítettem el, mint ahogy már egyszer azt a Férjem szülinapi tortájánál belinkeltem, kivéve, hogy a két tojáshoz 15 perces sütési idő elegendő volt.

Miután kihűlt, pohárral korongokat szaggattam ki belőle.
Amíg a piskóta és a krémek pihentek, durvára vágtam egy marék diót, és egy kis cukorral megpirítottam.
A négy korongra rétegeztem felváltva a kétféle krémet. Végül a dióval, bepaníroztam a tortácskát.
A maradék étcsokis krémből került a hab zsákba is, amivel feldíszítettem a torta tetejét. Megszórtam csoki forgáccsal is, így lett teljes az én kis mini csodám.
A meglepi sikerült, és állítólag még finom is volt ;)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.